BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
A jelen Általános Szerződési feltételek (továbbiakban: "ÁSZF") hatálya kiterjed minden olyan elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra, amelyet a Gaben Cool Kft. (továbbiakban: "Eladó") a https://gabencool.hu/ weboldalon (továbbiakban: "Weboldal") található elektronikus áruházban (a továbbiakban: „Webáruház") nyújt kizárólag azon vevők részére, akik a Webáruházban vásárolják meg az Eladó termékeit, valamint azon telepítési (szerelési), karbantartási, illetve javítási szolgáltatásokra is, amelyeket az Eladó Webáruházában, vagy külön, egyedi megrendelés vagy egyedi szerződés alapján nyújt a Vevők részére.
Jelen ÁSZF alkalmazója az Eladó. Az ÁSZF alkalmazásának célja az Eladó és a Vevő között a Webáruházban a megvételre kínált termékek megvásárlásával létrejött adásvételi szerződések, valamint az Eladótól a Vevők által megrendelt telepítési (szerelési), karbantartási, illetve javítási szolgáltatásokra létrejött vállalkozási szerződések általános feltételei meghatározása.
A Webáruházban történő vásárlásra kötött szerződésekre elsősorban jelen ÁSZF, továbbá az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: „Ektv.”), valamint a magyar Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.") rendelkezései az irányadók.
Cég neve: Gaben Cool Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2463 Tordas, Szabadság út 103.
Cégjegyzékszáma: 07 09 036243
Nyilvántartó hatóság: Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága
Szakmai kamara: Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (FMKIK)
Adószáma: 32698608-2-07
Levelezési címe: 2463 Tordas, Szabadság út 103.
Telefonos elérhetősége : +36 304067082
E-mail címe: info{kukac}gabencool.hu
Weboldal címe: https://gabencool.hu/
III. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK
VII. MEGRENDELÉS VISSZAIGAZOLÁSA
VIII. TERMÉK MEGRENDELÉSÉNEK ELUTASÍTÁSA VAGY VISSZAUTASÍTÁSA
Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.
(2) A fogyasztó az (1) bekezdés szerinti elállási vagy felmondási jogát
a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától;
számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
A (2) bekezdés a) pontjában foglaltak nem érintik a Fogyasztó azon jogát, hogy az e §-ban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és az áru átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja. Ha a szerződés megkötésére a Fogyasztó tett ajánlatot, a Fogyasztót a szerződés megkötése előtt megilleti az ajánlat visszavonásának joga, ami a szerződés megkötésére kiterjedő ajánlati kötöttséget megszünteti. A Fogyasztó a 20. §-ban biztosított jogát az 1. mellékletben található nyilatkozat-minta felhasználásával; vagy az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján gyakorolhatja. A 20. §-ban meghatározott jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó nyilatkozatát a 20. § (2) bekezdésében, illetve a Korm. rendelet 21. §-ában meghatározott határidő lejárta előtt elküldi. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy a 20. §-ban meghatározott jogot e §-sal összhangban gyakorolta.
A Fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát
Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott esetben a 20. § szerinti jog a Fogyasztó által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínált szolgáltatásokra vagy árukra kiterjed. Az (1) bekezdés a)–c) és e) pontjában meghatározott esetekben a Fogyasztó gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát, ha a szerződést a kereskedelemről szóló törvényben meghatározott üzleten kívüli kereskedés vagy az árubemutatóval egybekötött termékértékesítés keretében kötötte meg.
Ha az üzlethelyiségen kívül kötött szerződéshez vagy a távollevők között kötött szerződéshez járulékos szerződés is kapcsolódik, a Fogyasztó 20. § szerinti jogának gyakorlása a járulékos szerződést is felbontja vagy megszünteti. A Fogyasztó az Eladónak a járulékos szerződés felbontásából vagy megszüntetéséből eredő kárát nem köteles megtéríteni, és a szerződés felbontásával vagy megszüntetésével összefüggésben tőle egyéb költség – a Korm. rendelet 23. § (3) bekezdésében, valamint a 24–26. §-ában meghatározott esetek kivételével – nem követelhető. Az Eladó köteles a járulékos szerződésben részt vevő harmadik személy szerződő felet a Fogyasztó elállásáról vagy felmondásáról haladéktalanul értesíteni.
Ha a Fogyasztó a Korm. rendelet 22. §-ának megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, az Eladó haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a Fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is. A 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a Fogyasztónak visszajáró összeget a Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A Fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. Ha a Fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Áru adásvételére irányuló szerződés esetén az Eladó mindaddig visszatarthatja az (1) bekezdésben meghatározott összeget, amíg a Fogyasztó az árut vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Nem illeti meg az Eladót a visszatartás joga, ha vállalta, hogy az árut maga fuvarozza vissza.
A Fogyasztó személyes adatainak kezelése tekintetében az Eladó eleget tesz a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 parlamenti és tanácsi rendelet szerinti kötelezettségeinek. Az Eladó tartózkodik a Fogyasztó által szolgáltatott vagy létrehozott, az Eladó által biztosított digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás használata során keletkezett, személyes adatoktól eltérő bármely tartalom felhasználásától, kivéve, ha az ilyen tartalom (a) az Eladó által szolgáltatott digitális tartalommal vagy nyújtott digitális szolgáltatással összefüggésben nem használható, (b) kizárólag a Fogyasztónak az Eladó által biztosított digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás felhasználása során végzett tevékenységére vonatkozik, (c) az Eladó által más adatokkal összevonásra került, és nem lehet, vagy csak aránytalan erőfeszítéssel lehetne azt szétválasztani, vagy (d) a Fogyasztó által más személyekkel közösen került előállításra, és azt más Fogyasztók továbbra is használhatják. Az a), b) vagy c) pontjában foglaltak kivételével a vállalkozás a Fogyasztó kérésére a Fogyasztó rendelkezésére bocsát minden olyan, a személyes adatoktól különböző tartalmat, amelyet a Fogyasztó az Eladó által biztosított digitális tartalom vagy digitális szolgáltatás használata során szolgáltatott vagy hozott létre. A Fogyasztó jogosult a digitális tartalmakat ingyenesen, korlátozásmentesen, észszerű időn belül, általánosan használt és géppel olvasható adatformátumban lehívni. A szerződéstől való elállás esetén az Eladó megakadályozhatja, hogy a Fogyasztó tovább használja a digitális tartalmat, valamint a digitális szolgáltatást, különösen a digitális tartalomnak, valamint a digitális szolgáltatásnak a Fogyasztó számára hozzáférhetetlenné tételével, vagy a Fogyasztó felhasználói fiókjának letiltásával. Ha a fogyasztó a 22. §-nak megfelelően eláll az üzlethelyiségen kívül kötött vagy a távollevők között kötött szerződéstől, köteles az árut haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül visszaküldeni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a Fogyasztó az árut a határidő lejárta előtt elküldi. A Fogyasztó kizárólag az áru visszaküldésének közvetlen költségét viseli. Az Eladó az utánvéttel visszaküldött árut nem veszi át, annak visszajuttatásának költsége is a Vevőt terheli! A Fogyasztó csak az áru jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Nem felel a Fogyasztó az értékcsökkenésért, ha az Eladó az elállási jog gyakorlásának határidejéről és egyéb feltételeiről előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget. A szerződéstől való elállás esetén a Fogyasztó tartózkodik a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás használatától és ezek elérhetővé tételétől harmadik fél számára. Ha a Korm. rendelet 13. § vagy a 19. § szerinti esetben a Fogyasztó a teljesítés megkezdését követően felmondja az üzlethelyiségen kívül vagy távollévők között kötött szerződést, köteles a felmondás Eladóval való közlése időpontjáig teljesített szolgáltatással arányos díjat a vállalkozás számára megfizetni. A Fogyasztó által arányosan fizetendő összeget a szerződésben megállapított ellenszolgáltatás adóval növelt teljes összege alapján kell megállapítani. Ha a Fogyasztó bizonyítja, hogy az ily módon megállapított teljes összeg túlzottan magas, az arányos összeget a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített szolgáltatások piaci értéke alapján kell kiszámítani. jelen ÁSZF alkalmazásában a piaci érték megállapításánál az azonos tevékenységet végző vállalkozások azonos szolgáltatásának a szerződés megkötésének időpontja szerinti ellenértékét kell figyelembe venni.
A Fogyasztó az elállási joga gyakorlása esetén nem viseli az alábbi költségeket:
A Fogyasztót a 20. § szerinti joga gyakorlásával összefüggésben a Korm. rendelet 23. § (3) bekezdésében, valamint 24–26. §-ban meghatározottakon felül további költség és egyéb kötelezettség nem terheli.
Szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a szolgáltatást igénybe vevő fél a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a szolgáltatást igénybe vevő félnek átadni, telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén az Eladó legkésőbb a panasz beérkezésétől számított 30 napon belül írásba foglalt érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni. A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt az Eladó köteles egyedi azonosítószámmal ellátni. Az írásbeli panaszt az Eladó – ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik – a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben igazolható módon megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját az Eladó indokolni köteles. Az Eladó a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát három évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A panasz elutasítása esetén az Eladó köteles a Fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a Fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy az Eladó tett-e a 1997. évi CLV. törvény 36/C. § (1) bekezdése szerinti általános alávetési nyilatkozatot. A korábbi, érdemben megválaszolt panasz tartalmával azonos tartalmú, ugyanazon Fogyasztó által tett, ismételt, új információt nem tartalmazó panasz, valamint az azonosíthatatlan személy által tett fogyasztói panasz kivizsgálását az Eladó mellőzheti.
Egyéb jogérvényesítési lehetőségek
Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita az Eladóval való tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a szolgáltatást igénybe vevő fél számára:
Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye, az Eladó székhelye és a jogsértés helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.
Az Eladó székhelye szerint illetékes felügyelőség:
Fejér Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd utca 8.
Levelezési cím: 8050 Székesfehérvár, Pf. 936.
Telefonszám: 06-22-501-751
E-mail cím: fogyved@fejer.gov.hu
Egyéb kormányhivatalok elérhetőségei:
Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Főosztály
Cím: 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/b.
Telefonszám: +36 1 450-2598
E-mail cím: fogyved_kmf_budapest@bfkh.gov.hu
Pest Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztály
Cím: 1088. Budapest, József krt. 6.
Telefonszám: (1) 459-4843
E-mail cím: fogyved@pest.gov.hu
Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A.
Telefonszám: +36-76-795-710
E-mail cím: fogyasztovedelem@bacs.gov.hu
Baranya Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 7630 Pécs, Hengermalom u. 2.
Telefonszám: (72) 795-398
E-mail cím: fogyasztovedelem@baranya.gov.hu
Békés Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 5600 Békéscsaba József Attila u. 2-4.
Levelezési cím: 5600 Békéscsaba József Attila u. 2- 4.
Telefonszám: (66) 546-150
E-mail cím: fogyved@bekes.gov.hu
Borsod-Abaúj- Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 3525 Miskolc, Városház tér 1.
Telefonszám: 46/512-971
E-mail cím: fogyasztovedelem@borsod.gov.hu
Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 6722 Szeged, Rákóczi tér 1.
Telefonszám: 62/680-530
E-mail cím: fogyasztovedelem@csongrad.gov.hu
Fejér Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 8000 Székesfehérvár, Honvéd utca 8.
Levelezési cím: 8050 Székesfehérvár, Pf. 936.
Telefonszám: 06-22-501-751
E-mail cím: fogyved@fejer.gov.hu
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 9022 Győr, Türr István u. 7.
Telefonszám: (96) 795-950
Fax szám: (96) 795-955
E-mail cím: fogyasztovedelem@gyor.gov.hu
Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 4025 Debrecen, Széchenyi u. 46.
Telefonszám: (+36 52) 533-924
Fax szám: (+36 52) 504-105
E-mail cím: fogyasztovedelem@hajdu.gov.hu
Heves Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 3300 Eger, Kossuth L. u. 9.
Levelezési cím: 3301 Eger, Pf. 81.
Telefonszám: 06 (36) 515-469
Fax szám: 06 (36) 516-040
E-mail cím: fogyved@heves.gov.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 5000 Szolnok, Indóház u. 8.
Telefonszám: (56) 795-165
E-mail cím: jasz.fogyved@jasz.gov.hu
Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 2800 Tatabánya, Bárdos L. u.2.
Telefonszám: (34) 309-303
Fax szám: (34) 309-302
E-mail: fogyasztovedelem.meff@komarom.gov.hu
Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 3100 Salgótarján, Karancs út 54.
Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Pf. 308.
Telefonszám: 06 (32) 511-116
E-mail cím: fogyved@nograd.gov.hu
Somogy Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 7400 Kaposvár, Vásártéri u. 2.
Telefonszám: 06 (82) 510-868
E-mail cím: fogyasztovedelem@somogy.gov.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége
Cím: 4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10.
Telefonszám: 06-42-500-694
E-mail cím: fogyasztovedelem@szabolcs.gov.hu
Tolna Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 7100 Szekszárd, Kiskorzó tér 3.
Telefonszám: (74) 795-385
Fax szám: (74) 999-103
E-mail cím: fogyasztovedelem@tolna.gov.hu
Vas Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 9700 Szombathely, Wesselényi u. 7.
Levelezési cím: 9702 Szombathely, Pf. 24.
Telefonszám: 94/ 505-220, 94/ 505-219
E-mail cím: fogyasztovedelem@vas.gov.hu
Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.
Telefonszám: (88) (88) 550-510
E-mail cím: fogyasztovedelem@veszprem.gov.hu
Zala Vármegyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Pintér Máté u. 22.
Telefonszám: 92/510-530
E-mail cím: fogyasztovedelem.zala@zala.gov.hu
Békéltető testület. A szolgáltatás minőségével, továbbá az Eladó és a fogyasztó közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy (a továbbiakban: fogyasztói jogvita) bírósági eljáráson kívüli rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testületnél. Az Eladót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli, ennek keretében köteles a jogszabályban rögzített tartalommal, az ott említett határidőn belül válasziratát megküldeni a békéltető testület számára. A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. május 21-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásának kivételével az Eladó a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani köteles. Amennyiben az Eladó székhelye, telephelye vagy fióktelepe nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, az Eladó együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
Az Eladó székhelye szerint illetékes békéltető testület elérhetősége:
Fejér Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúséta tér 4-6.
Telefonszáma: (22) 510-310
Elnök: Dr. Vári Kovács József
Honlap cím: www.bekeltetesfejer.hu
E-mail: bekeltetes@fmkik.hu
További Vármegyei Békéltető Testület(ek)
Baranya Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Majorossy Imre u. 36.
Telefonszáma: (72) 507-154; (20) 283-3422
Elnök: Dr. Bércesi Ferenc
Honlap cím: www.baranyabekeltetes.hu
E-mail:info@baranyabekeltetes.hu; kerelem@baranyabekeltetes.hu
Bács-Kiskun Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Levelezési cím: 6001 Kecskemét Pf. 228.
Telefonszáma: (76) 501-525; (76) 501-532; (70) 938-4764; (70) 938-4765
Fax száma: (76) 501-538
Elnök: Dr. Horváth Zsuzsanna
Honlap cím: www.bacsbekeltetes.hu
E-mail: bekeltetes@bacsbekeltetes.hu
Békés Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 5600 Békéscsaba, Penza ltp. 5.
Telefonszáma: (66) 324-976
Fax száma: (66) 324-976
Elnök: Dr. Bagdi László
Honlap cím: www.bmkik.hu/index.php?id=1317
E-mail: bekeltetes@bmkik.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Levelezési cím: 3501 Miskolc Pf. 376.
Telefonszáma: (46) 501-090
Elnök: Dr. Tulipán Péter
Honlap cím: www.bekeltetes.borsodmegye.hu
E-mail: bekeltetes@bokik.hu
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Levelezési cím: 1253 Budapest Pf. 10.
Telefonszáma: (1) 488-2131
Elnök: Dr. Inzelt Éva Veronika
Honlap cím: www.bekeltet.bkik.hu
E-mail: bekelteto.testulet@bkik.hu
Csongrád-Csanád Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék
Elnök: Dr. Horváth Károly
Honlap cím: www.bekeltetes-csongrad.hu
E-mail: bekelteto.testulet@csmkik.hu
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 9021 Győr, Szent István út 10/A.
Telefonszáma: (96) 520-217
Elnök: Dr. Bagoly Beáta
Honlap cím: www.bekeltetesgyor.hu/hu; www.gymsmkik.hu/bekelteto
E-mail: bekeltetotestulet@gymskik.hu
Hajdú-Bihar Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 4025 Debrecen Vörösmarty u. 13-15.
Telefonszáma: (52) 500-710; (52) 500-745
Fax száma: (52) 500-720
Elnök: Dr. Hajnal Zsolt
Honlap cím: www.hbmbekeltetes.hu
E-mail: bekelteto@hbkik.hu
Heves Vármegyei Békéltető Testület
Cím: 3300 Eger, Hadnagy utca 6. földszint 1.
Levelezési cím: 3300 Eger, Faiskola u. 15.
Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék; (30) 967-4336
Elnök: Dr. Gondos István
Honlap cím: www.hkik.hu/hu/content/bekelteto-testulet
E-mail: bekeltetes@hkik.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 303-304. szoba
Telefonszáma: (20) 373-2570
Elnök: Dr. Lajkóné dr. Vígh Judit
Honlap cím: www.jaszbekeltetes.hu;www.iparkamaraszolnok.hu/ugyintezes/bekeltetotestulet
E-mail: bekeltetotestulet@iparkamaraszolnok.hu
Komárom-Esztergom Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszáma: (34) 513-012
Elnök: Dr. Bures Gabriella
Honlap cím: www.kem-bekeltetes.webnode.hu
E-mail: bekeltetes@kemkik.hu
Nógrád Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 3100 Salgótarján, Mártírok útja 4.
Telefonszám: (32) 520-860
Fax száma: (32) 520-862
Elnök: Dr. Pongó Erik
Honlap cím: www.bekeltetes-nograd.hu
E-mail: nkik@nkik.hu
Pest Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint utca 25. IV. emelet 2.
Levelezési cím: 1364 Budapest, Pf.: 81
Telefonszáma: (1) 792-7881
Fax száma: (1) 792-7881
Elnök: Dr. Koncz Pál
Honlap cím: www.panaszrendezes.hu; www.pestmegyeibekelteto.hu
E-mail: pmbekelteto@pmkik.hu
Somogy Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 7400 Kaposvár, Anna utca 6.
Telefonszáma: (82) 501-000
Fax száma: (82) 501-046
Elnök: Dr. Csapláros Imre
Honlap cím: www.skik.hu/bekelteto-testulet-159
E-mail: skik@skik.hu
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefonszáma: (42) 420-180
Fax száma: (42) 420-180
Elnök: Görömbeiné Dr. Balmaz Katalin
Honlap cím: www.bekeltetes-szabolcs.hu
E-mailcím: bekelteto@szabkam.hu
Egyéb békéltető testületek elérhetőségei:
Tolna Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszáma: (30) 664-2130; (74) 411-661
Fax száma: (74) 411-456
Elnök: Mónus Gréta
Honlap cím: www.tmkik.hu/hu/bekelteto-testulet
E-mail:bekeltett@tmkik.hu; kamara@tmkik.hu
Vas Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Ügyfélfogadás: 9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 23.
Telefonszáma: (94) 312-356; (94) 506-645
Elnök: Dr. Kövesdi Zoltán
Honlap cím: www.vasibekelteto.hu
E-mail: pergel.bea@vmkik.hu
Veszprém Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 8200 Veszprém, Radnóti tér 1. (Fsz. 115-116.)
Telefonszáma: (88) 814-121; (88) 814-111
Fax száma: (88) 412-150
Elnök: Dr. Herjavecz Klára
Honlap cím: www.bekeltetesveszprem.hu; www.veszpremikamara.hu/a-bekelteto-testuletrol
E-mail: info@bekeltetesveszprem.hu
Zala Vármegyei Békéltető Testület
Címe: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi út 24.
Telefonszáma: (92) 550-513
Fax száma: (92) 550-525
Elnök: Dr. Molnár Sándor
Holap cím: www.bekelteteszala.hu
E-mail: zmbekelteto@zmkik.hu
Bírósági eljárás: a fogyasztó jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére polgári eljárás keretében. Az Eladó és a fogyasztó a közöttük felmerülő vitás kérdéseket elsősorban tárgyalás útján kísérlik meg rendezni azzal, hogy ennek eredménytelensége esetén jogvitájuk rendezésére alávetik magukat - hatáskörtől függően – az Eladó székhelye szerinti bíróságok kizárólagos döntésének.
Online vitarendezés: A fogyasztói jogviták online rendezéséről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2013. évi május 21-i 524/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján az Európai Bizottság létrehozott egy online vitarendezési platformot, amely az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződést kötők közötti fogyasztói jogvita esetén mind a Fogyasztók, mind az Eladó igénybe veheti. Az online vitarendezési platformot a Fogyasztó az alábbi link segítségével érheti el: http://ec.europa.eu/odr.
XII. SZERZŐI JOGOK
XIII. VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Jelen ÁSZF 2025. október 01. napjától hatályos.
Elállási/Felmondási nyilatkozatminta
(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)
Címzett: Gaben Cool Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2463 Tordas, Szabadság út 103.
Levelezési címe: 2463 Tordas, Szabadság út 103.
E-mail címe: info{kukac}gabencool.hu
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A Fogyasztó(k) neve:
A Fogyasztó(k) címe:
A Fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
Kelt
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról szóló mintatájékoztató
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a(z ) Eladó hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását, vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja, vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Fogyasztó és vállalkozás közötti – ingó dolognak minősülő áru adásvételére, digitális tartalom szolgáltatására vagy digitális szolgáltatások nyújtására irányuló – szerződés esetén Ön a kellékszavatossági jogai gyakorlása keretében a hibát a az Eladó költségére maga nem javíthatja ki, illetve mással sem javíttathatja ki azt.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő legalább egy év.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított egy éven belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a(z) Gaben Cool Korlátolt Felelősségű Társaság Eladó vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított egy év eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Hibás teljesítés esetén Gaben Cool Korlátolt Felelősségű Társaság Eladó az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján, illetve az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról szóló 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet alapján
a Fogyasztóval szemben jótállásra köteles.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerinti jótállás alapján?
A jótállás időtartama:
E határidők elmulasztása – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – jogvesztéssel jár.
A jótállási határidő a fogyasztási cikk Fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést az Eladó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Ha a Fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a Fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.
A jótállásból eredő jogok – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a jótállási jeggyel érvényesíthetőek, amelynek nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a Fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy Fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy Fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
A Fogyasztó a jótállás iránti igényét választása szerint az Eladó székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és az Eladó által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti. A Fogyasztó a jótállás iránti igényét a következő elérhetőségeken jelentheti be hétfőtől-péntekig 8-16 óra között: postai úton: 2463 Tordas, Szabadság út 103..; telefonon: +36- 304067082; e-mailen: info{kukac}gabencool.hu. Az igénybejelentést követően – előzetes egyeztetés után – az Eladó szakemberei megkeresik a hiba okát, és amennyiben a megfelelő eszközök, alkatrészek rendelkezésükre állnak, úgy azonnal el is hárítják azt. Amennyiben erre a helyszínen nincs lehetőség, úgy a szükséges alkatrész, eszköz beszerzése után a hiba elhárítására egy későbbi időpontban kerül erre sor.
A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre. Kijavítás iránti igény teljesítésekor az Eladónak vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálatnak a jótállási jegyen vagy ahhoz csatoltan fel kell tüntetnie: a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek az időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását, a hiba okát és a kijavítás módját, továbbá
a fogyasztási cikk Fogyasztó részére történő visszaadásának időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását. Kicserélés iránti igény teljesítésekor az Eladónak a jótállási jegyen fel kell tüntetnie a kicserélés tényét és időpontját. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során az Eladó részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, a Fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a Fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül a Fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a Fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában –, valamint ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján a Fogyasztó nem igényli a vételár arányos leszállítását, és a Fogyasztó nem kívánja a fogyasztási cikket az Eladó költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, az Eladó köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, az Eladó köteles a Fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül a Fogyasztó részére visszatéríteni. Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási igény az Eladó részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, – a Fogyasztó eltérő rendelkezése hiányában – az Eladó köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, az Eladó köteles a Fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a Fogyasztó részére visszatéríteni.
A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket – a járművek kivételével – az üzemeltetés helyén kell megjavítani. Ha a kijavítás az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le- és felszerelésről, valamint az el- és visszaszállításról az Eladó, vagy – a javítószolgálatnál közvetlenül érvényesített kijavítás iránti igény esetén – a javítószolgálat gondoskodik.
Ha a Fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, az Eladó nem hivatkozhat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet szerinti jótállás alapján?
Amennyiben az Eladó által nyújtott Szolgáltatásnak az általános forgalmi adót és az anyagköltséget is magában foglaló díja a húszezer forintot meghaladja, az Eladót jótállási kötelezettség terheli.
A jótállás időtartama hat hónap. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
A jótállási határidő a szolgáltatás elvégzése után a dolognak a fogyasztó vagy megbízottja részére való átadásával, vagy – ha az üzembe helyezést a vállalkozás végzi – az üzembe helyezés napjával kezdődik.
A jótállásból eredő jogok a jótállási jeggyel érvényesíthetők. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a Fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy Fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlát vagy nyugtát – a Fogyasztó bemutatja. Ebben az esetben a jótállásból eredő jogok az ellenérték megfizetését igazoló bizonylattal érvényesíthetőek.
Ha az Eladó a Fogyasztó jótállási igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról – az igény elutasítása esetén az elutasítás indokáról és a békéltető testülethez fordulás lehetőségéről is – öt munkanapon belül, igazolható módon köteles értesíteni a Fogyasztót.
Az Eladó a kijavítás vagy a munka újbóli elvégzésének határidejét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (4) bekezdésére figyelemmel köteles megállapítani és a Fogyasztót a vállalt határidőről a bejelentéskor vagy a (4) bekezdésben meghatározott esetben az ott megjelölt időtartamon belül tájékoztatni.
Amennyiben a hibás teljesítés folytán a kijavítandó dolog elszállítása vagy visszaszállítása szükséges, erről – a melléklet 4. pontjában felsorolt járművek, továbbá a 10 kg-nál kisebb tömegű és tömegközlekedési járművön szállítható dolgok kivételével – az Eladó köteles gondoskodni. Amennyiben az el-, illetve visszaszállítást az Eladó elmulasztja, azt az Eladó költségére a Fogyasztó is elvégezheti vagy elvégeztetheti.
Kijavítás iránti igény teljesítésekor az Eladónak a jótállási jegyen vagy ahhoz csatoltan fel kell tüntetnie: a kijavítás iránti igény bejelentésének és a kijavításra történő átvételnek vagy – helyben történő kijavítás esetén – a kijavítás megkezdésének az időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását, a hiba okát és a kijavítás módját, továbbá a dolog Fogyasztó részére történő visszaadásának vagy – helyben történő kijavítás esetén – a kijavítás befejezésének időpontját, valamint gépjármű esetében a kilométeróra állását.
A Szolgáltatás részben vagy egészben való újbóli teljesítése iránti igény teljesítésekor az Eladónak a jótállási jegyen fel kell tüntetnie az újbóli teljesítés tényét és időpontját.
Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
Az Eladó jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az 1. és a 2. pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.